Különböző szépségeket tudunk megkülönböztetni. Van az a szépség, amit a szemünkkel látunk, és van az, amit nem tudunk körülírni, ami a szemünknek láthatatlan.
A szívünkkel érezzük, és talán a legszebb szépségek egyike, amit egyáltalán feltudunk fogni.
Élt egyszer egy csodaszép lány, aki nemcsak a külsejét illetően volt szép, hanem a lelke is ugyanúgy fénylett. Kedves természete mindenkit megenyhített, a legrosszabb időkben is képes volt megtalálni az utat a Jóra. Pont ebből kifolyólag a környezete elkezdte furcsállani.
- Túl jó... - mondták. - Ez nem normális.
Napjainkban, sőt már régebbi időkben is, megkülönböztetéssel járt az, hogyha valaki nem akarta a másikat a földbe döngölni, nem terjesztett róla pletykákat, nem omlott egyből a szőke herceg karjaiba.
Belle (így hívták a lányt) is egy ilyen lány volt.
Nagyon sajnálom, hogy ma már ilyen erkölcsi normáknak kell megfelelni. Ha igyekszünk, törekszünk a jóra, és próbáljuk nem a legrosszabbik oldaláról nézni a helyzetünket, azonnal megkülönböztetettek leszünk. Sajnálom, hogy a jóra való törekvés kiveszett az emberekből. De amint már mondtam, ez már régebben is így volt, térjünk vissza egy kicsit még a történetünkhöz.
Belle édesapja egy zord kastély falai mögött találta magát, egy elveszett éjszaka, amikor már nem volt hová mennie. Akkor még nem tudta, hogy a kastélyban egy szörny lakozik. A szörnyeteg bebörtönözte, mert megmerte zavarni a nyugalmát.
A szépséges Belle, apja kutatására eredt, majd amikor megtalálta a palotában az édesapját, felajánlotta a Szörnynek, hogy ő majd itt marad helyette. Csak az édesapját engedje el. A szörny morogva ugyan, de beleegyezett. A kastély kis elvarázsolt lakói titkon örültek, mert hitték, hogy ez a lány talán képes lesz megtörni a több éve őket sújtó átkot. Milyen jól gondolták...
Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok. A szörnyeteg látta a fiatal lány szépségét, báját, amit tagadni sem tagadhatott.
-De ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyet? - tette fel a kérdést a barátainak a kastélyban.
Milyen különös, nem? Belle kezéért epedezett a falu "királya", de azaz ember nem volt több, mint kirakati áru. A lány gyorsan átlátott a szitán, és semmi pénzért nem ment volna hozzá. Találkozott egy szörnyűségesen félelmetes Szörnyeteggel, kinek a szívében belül szeretet lakozott, s ennek már ő sem tudott ellenállni. A szív szavát nem magyarázhatod meg. Érezned kell. Találkozhatunk életünk folyamán megannyi "herceggel" akikről hamar kiderül, hogy belülről "szörnyetegek".
Vannak olyan napok, hogy szembe jön velünk egy "szörnyeteg" kikről kiderül, hogy nem mások, mint "hercegek".
A szívünk leginkább vágyott hercegei/hercegnői. Az élet nagy tanításai ezek. Nem szabad elsőre ítélnünk, mert a legváratlanabb pillanatokban pillanthatod meg a másik félben a herceged/hercegnődet.
Éppen ezért csakis azt tudom mondani, hogy nyitottnak, és bátornak kell lennünk. Nyitottnak, mert soha nem tudhatod, hogy mikor és ki szeretné meglátni benned a "szépségét".
Nem szeretem amikor azt mondják az emberek, -én csúnya vagyok, kövér vagyok, öreg vagyok, alacsony vagyok, magas vagyok.... stb... senkinek sem tetszem. Ez nem így van! Mindenkiben ott rejlik, lakozik az a belső fénye, ami után minden más külső jegy másodlagossá válik.
Persze törekedhetünk arra, hogy ne nézzünk ki úgy, mint egy bányarém...
Mindenki a maga igényének megfelelően. Ki hogyan érzi jól magát. De attól, hogy nem vagy 40 kg, 180 cm, nem jelenti azt, hogy ne lennél gyönyörű. Lehet, hogy valaki egy zsúfolt teremben csakis téged néz, úgy, hogy egyáltalán tudnál róla, mert már régóta kizárólag a "szépséget" látja benned. Vedd észre a jeleket, valószínűleg az orrod előtt hevernek, csak félünk észrevenni és beismerni még saját magunknak is.
Lehet, hogy túl naivan és kislányosan hangzottak a szavaim, de úgy gondolom, hogy ez a történet mindig és mindenkor megállja a helyét az életünkben.
A szeretet körülvesz. Mindenhol ott van, még a legsötétebb pillanatokban is, és nemcsak a mesékben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése